mindenerdekel

Milyen GPS navigációs rendszert vásároljak?!

A kereskedőknél egyre nagyobb számban találkozhatunk GPS navigációs rendszerekkel. Mindegyik eszköz végeredményben ugyan azt a célt szolgálja, vagyis egy kijelzőn megjelenített térképen segít a tájékozódásban, működésükben azonban óriási különbségek figyelhetőek meg. Ebben az összeállításban ki fogjuk hangsúlyozni, hogy milyen részleteket érdemes megnézni egy készülékben, mielőtt megvásárolnák azt.

 

Mennyi pénzt ér meg nekünk?
Mindenki tisztában van az anyagi helyzetével, ezért nem érdemes túlzásokba esni. GPS eszközt már kapunk tízenpár ezer forintért, de elmehetnénk a csillagos égig. A készülék árába erősen beleszámít annak típusa és a telepített software. Ezen felül azonban számos olyan plusz szolgáltatással rendelkezhet egy rendszer, ami a tájékozódásban nem játszik szerepet, de mondjuk kihangosíthatjuk vele a mobiltelefonunkat, médiafileokat nyithatunk meg, internetezhetünk rajta. Ezeket a plusz extrákat csak azért tartottuk fontosnak kiemelni, mert természetesen ezek a tulajdonságok növelik a gép árát. Ha ezekre úgy véljük nincs szükségünk, miért fizetnénk érte felárat?

Milyen gyártmányú GPS-t vegyek?
Mint mindenben itt is léteznek ismert márkák, amelyek régóta a piacon vannak, és vélhetően magas színvonalú hírnevet harcoltak ki maguknak, amit bizonyítottak is, és léteznek a kevésbé ismert, noname márkák. Az ismert márkák mondjuk kétszer annyiba kerülnek. Ebben a kérdésben érdemes körülnézni, mert valaki erre esküszik valaki arra, minden vélemény szubjektív. Mivel nagyon sok márka létezik, azt tudjuk javasolni, hogy nézzenek körül az Interneten, írják be a keresőbe a kiválasztott rendszer típusszámát, és keressenek olyan fórumokat, ahol a közösség ezzel a típussal foglalkozik. Ilyen helyek nagyon sok tapasztalat van leírva, ami nagyon hasznos lehet számunkra. Keressük azokat a részeket, ahol a megbízhatóság, szavatosság, gyorsaság ..stb témákat fejtegetik.

Milyen navigációs software?
A software határozza meg, hogy a rendszerünket melyik országokban fogjuk tudni használni. Csak Magyarország, Kelet-Európa, Európa, az egész világ? Ezek zsebbenyúlós kérdések, mivel minél több ország található a rendszerben, annál többe kerül. Nagyon jó dolog egy világatlasszal rendelkező software, de miért fizessünk ki érte egy vagyont, ha a rendszert tudjuk, hogy csak itthon fogjuk használni?
A software-nél fontos, hogy az frissíthető-e? Vagyis van-e arra lehetőség, hogy amit megvásároltunk ingyenesen frissíthessük? Erre azért van szükség, mert a közlekedés, az utak, úthálózatok, autópályák vonalai folyamatosan változnak (hiszen mindig van valamilyen átalakítás, KRESZ változás), amit a sortware gyártók természetesen mindig naprakészen tartanak, így a frissítéssel ezeket a változásokat a mi eszközünk is tudni fogja! Fontos tudni, hogy a mi készülékünk a műholdon keresztül nem kap ilyen jellegű információkat, vagyis, ha mi minden nap egy jól bevált útvonalon megyünk dolgozni, amit egyszer csak lezárnak, vagy elterelnek, a mi GPS-ünk ezt nem fogja tudni, ezért továbbra is azt az utat fogja javasolni, ami már nem járható. Ezek a hibák elkerülhetőek egy frissítéssel.

Garancia?
Mint minden újonnan vásárolt termékre, a GPS-re is fogunk kapni garanciát. Kérdezzük meg, hogy a garancia mennyi ideig érvényes, mire vonatkozik (GPS, akkumulátor, tartozékok), meghibásodás esetén hogyan és hol érvényesíthető a garancia.

Kijelző mérete?
3,5”-os, 4”-os vagy nagyobb? Erre a kérdésre a választ a pénztárcánk határozza meg, mivel a kijelző mérete egyenes arányosságban növeli az eszköz árát!
A nagyobb kijelző természetesen előny, hiszen menet közben, amikor rázkódik a kép könnyebben és részletesebben le tudjuk olvasni a szükséges információkat. Jobban belátjuk a területet, és még gyengébben látók is egyszerűbben kiigazodnak azon. A nagyobb képernyő eddigi tapasztalatunk során egy esetben lehet zavaró, amikor sötétben vezetünk, ugyanis a nagy képernyő fénykibocsátása, akár zavarhatja is a pilótát!

Akkumulátor is számít!
Alapvetően a navigációs eszközöket gépjárműben való felhasználásra gyártják, ahol a készülék folyamatos tápellátása biztosított a szivargyújtónak köszönhetően. Azonban számos olyan szituáció adódhat, amikor a beépített akkumulátorról is üzemeltetni kell a készüléket.
Vegyünk egy szélsőséges példát, amikor GPS-ünkre hagyatkozva utazunk a kiválasztott város felé, azonban a gépjárművünk meghibásodik. Mondjuk tönkremegy az akkumulátorunk, így nincs szivargyújtó. Természetesen nem tudjuk saját kezűleg megoldani a problémát, ezért segítséget akarunk hívni. Mivel útközben folyamatosan a GPS-re hagyatkozva tájékozódtunk, fogalmunk sincsen, hogy hol is vagyunk, így az autómentőnek sem tudjuk azt megmondani, hogy hova jöjjenek értünk. Ebben az esetben elég kellemetlen, ha a navigációs készülék belső akkumulátora nem bír ki pár percet.
Ez természetesen egy szélsőséges példa, ami kis valószínűséggel fordul elő, de azért ne zárjuk ki. Ugyanakkor elemről való használat nagyon jól jön túrák alkalmával (kerékpártúra) vagy külföldi utazáskor is!
Ezért azt javasoljuk, hogy vegyük figyelembe a kiválasztott eszköz beépített tápellátását is. Ha egy rendszer feltűnően rossz akksival rendelkezik, biztosan találni fogunk róla egy fórumos topikot a neten, ahol ezt a problémát tárgyalják, ezért választás előtt üssük be a keresőbe a kiszemelt termék típusát és keressünk hasonló ómeneket! Optimális esetben természetesen nem fogunk ilyet találni!


Érdekesnek találta? Böngésszen hasonló összeállítások között!
D Signo
AWStat statisztika
frissítve: 2009-03-16 13:13
A tartalom bármilyen formájú felhasználása, a forrás eredeti helyének hivatkozásként történő megjelenítésével, minden jogi következmény nélkül engedélyezett!